A projekt csapata

P0 – Hafelekar (AT)

 

A Hafelekar 2001-ben lett megalapítva. A Hafelekar egyesíti a szakértelemet a vezetői, szociális és oktatási tudományok területén. Ügyfeleink vállalkozók, gazdasági társaságok, non-profit szervezetek, valamint az állami szektor szereplői. A következő üzletágak tevékenységeiben veszünk részt: tanácsadás, kutatás, tanulmányok, felmérések, értékelések az informális és a nem-formális tanulásban. IKT képzési modulok kifejlesztése, tantervek kialakítása, képzési igények elemzése, szakmai tájékozódás, karrier tanácsadás, folyamat-menedzsment (process-management), EU által finanszírozott projektek s innovatív technológiai projektek.

 

Az innováció-menedzsment témájával sok éve dolgozunk. Számos kkv-t kísérünk figyelemmel (nemzeti szinten) az ún. "innovatív technológiai projektekben" és megtanultuk azt, hogy valós igény van az innováció megvalósítására: ahhoz hogy megértsék miről is szól az innováció, annak érdekében a kkv-k és a mikrovállalkozások számára hozunk létre személyre szabott innovációs stratégiákat és végrehajtjuk a szükséges folyamatokat. Meggyőződésünk, hogy eljött a megfelelő idő ezen az ügyön európai szinten is dolgozni.

 

Szoros együttműködésben vagyunk az Egyetemmel Innsbruckban (Department of Knowledge Organisation) a mennyiségi jellegű szociális kutatások területén. A Hafelekar az innsbrucki Menedzsment Központtal is együttműködik, az alkalmazott tudományok és a Standortagentur Tirol-lal és a klaszterekkel. Továbbá a Hafelekar kapcsolatban van a szakképzési és hozzájuk kötődő intézmények hálózatával.

 

Tudjon meg többet a Hafelekar-ról: www.hafelekar.at

Elérhetőségeink:

Hafelekar Consultancy Schober Ltd.
Ms. Karin Lackner

Bozner Platz 5
6020 Innsbruck, Ausztria

Email: karin.lackner@hafelekar.at

 

 

P1 - Instituto de Formación y Estudios Sociales (ES)

 

Az Instituto de Formación y Estudios Sociales (IFES) egy non-profit alapítvány, melyet 1986-ban hozott létre a  spanyol UGT szakszervezete, azzal a céllal, hogy szolgálja a műszaki képzések eszközeit a munkahelyi és szakmai területeken hozzájárulva a agazdaság fejlődéséhez, javítsa a folyamatos képzések által a vállalkozások minőségét, versenyképességét. Az alkalmazottak 1000 szakképzett személyből (oktatás, adminisztráció, képzési tervek és kutatási projektek műszaki fejlesztése). Spanyolországban a 17 területi ágban képviseletekkel rendelkezik. Az IFES biztosítja az összes szükséges forrást a tanfolyamokhoz: több mint 500 teljesen felszerelt tanterem, IFES szakembek által tervezett módszertani anyagok, a tanfolyamokat magasan képzett oktatók tartják, saját online e-learning platform.

A kutatásokkal kapcsolatban az IFES több mint 100 képzést, foglalkoztatotti vagy szakképesítési nemzeti és nemzetközi szintű projektet támogatott vagy vett részt benne, illetve termelő ágazatoknál folytatott le vizsgálatokat. Eltekintve a képzéstől, az IFES más területekkel is foglalkozik: tanulmányozás és kutatás, információ és társadalmi munka irányítása, társadalmi részvétel.

A 2inno.eu projekten belül az IFES feladata a minőségirányítás: a projekt eredményeik és kimeneteleinek értékeléséért felelős az alábbi két szinten: termékminőség és folyamatok figyelemmel kísérése / ellenőrzése.

 

 

 

Bővebben az IFES-ről: www.ifes.es

Elérhetőségek:

Instituto de Formación y Estudios Sociales
Ms. Silvia Santos

Cl. Canarias, no. 51
28045 Madrid, Spanyolország

Email: silvia.santos@central.ifes.es

 

 

 

P2 - PROMPT-H Számítástechnikai Kft. (HU)

 

A Prompt-H Számítástechnikai Kereskedelmi Oktatási és Szolgáltató Kft. 1989-ben alakult informatikai megoldások (szoftver- és hardvertermékek) fejlesztésére, forgalmazására, továbbképzések, szakképzési programok szervezésére és megtartására. Alapítói több évtizedes oktatási és kutatási tapasztalattal rendelkező egyetemi oktatók.

Cégünk munkatársai elmúlt években számos sikeres Európai Uniós és hazai fejlesztési projektet valósítottak meg, melyek fő irányvonala a digitális biztonságtechnika és képfeldolgozás, illetve az e-learning és multimédia.

 

A Prompt koordinálta az EU Bizottság által “A legjobb gyakorlat” elismerésben részesített “TENEGEN” (http://tenegen.eu ), és az SME 2.0 (http://smepro.eu ) Leonardo projekteket.

A Prompt Kft 2008-ban kezdeményezte az „Innolearn” informatikai klaszter megalapítását, melynek célja az informatikai szektor és a tudomány képviselői közötti tudásmegosztás támogatása, és a legújabb IKT eszközök alkalmazásának elősegítése a kis- és középvállalkozók napi üzleti gyakorlatában.

 

A cég az Európai Uniós és hazai pályázatok sikeres megvalósításához saját minőségmenedzsment módszert dolgozott ki, és ebben a témakörben kiadott egy projektmenedzsment tankönyvet a hazai szakképzés számára.

További információk a PROMPT-ról: www.prompt.hu

 

Elérhetőségek:

PROMPT-H Számítástechnikai Kft.
Hartyányi Mária

Testvérvárosok útja 28.
H-2100 Gödöllő, Magyarország

Email: maria.hartyanyi@prompt.hu

 

 

 

P3 - Local Enterprise Office Dún Laoghaire-Rathdown (IE)

 

 

Local Enterprise Office Dún Laoghaire-Rathdown (DLR LEO) egy ír kormányzati szerv, melyet a Munkaügyi, Vállalkozási és Innovációs Minisztérium hozott létre. Dublin déli részén találhatóak, a szervezet elsődleges feladata, hogy segítse az induló és növekedésorientált mikrovállalkozásokat, versenyképességük és munkahelyteremtési potenciáljuk javításával.

 

2014. áprilisában alakult meg annak a 31 helyi vállakozási irodának a hálózata, mely Írország szerte veszi át a szerepet a 35 megyei & Városi Vállalatoktól, melyek 1993-ban alakultak. LEO DLR nyújt az üzleti tanácsadást, mentorálást, a képzésre és erőforrás-fejlesztés támogatása mellett a Dun Laoghaire-Rathdown-i (lakosság c. 200.000) mikrovállalkozások számára. Ez a tartomány vállalkozásfejlesztési programok által irányított és a Hivatal saját alkalmazottaihoz tapasztalt üzleti mentorok és oktatók szerződtek, ahol szükséges volt.
 

A LEO DLR innovációs workshopokat működtet kisvállalatoknak, akik résztvesznek a regionális üzleti innovációs kezdeményezésekben és elősegítik az innovatív gondolkodást az általános-, közép- és felsőfokú oktatás diákjai számára.

 A LEO DLR jó munkakapcsolatot fejlesztett ki annak érdekében, hogy az kiutat jelenthessen az innovatív gondolkodás, fejlesztés területén bármilyen jellegű tevékenység számára - számos helyi szakértő oktató és szakember segítségével. Az alkalmazott innováció kihívást jelent a kisvállalatok tulajdonosai fejében, ezért is fontos számunkra - projekt partnerként a 2inno projekt.

 

Bővebb információ a LEO DLR-ről: www.localenterprise.ie/dlr

 

Elérhetőségek:

Local Enterprise Office Dún Laoghaire-Rathdown (LEO DLR)
Mr. Michael Hayden

Nutgrove Enterprise Park, Nutgrove Way, Rathfarnham,
Dublin 14, Írország

Email: mhayden@leo.dlrcoco.ie

 

 

 

P4 - Camporlecchio

Képzési Központ Srl (IT)

A Camporlecchio Srl Oktatási / képzési és tanácsadó cég Szervezeti és változás-menedzsmentre szakosodott az állami és a magán szférában. 2001-ben alakult,  vezetőinek nemzeti és nemzetközi szinten töbéves szakmai tapasztalatot gyűjtöttek nagy vezetési tanácsadással foglalkozó vállalatoknál.

Főbb területei tevékenységek a következők:

 

Project Menedzsment és Konzultáció

 

- Szervezetfejlesztés

- Humánerőforrás-fejlesztés

- Változás Menedzsment

- Project Menedzsment és műszaki segítségnyújtás

 

Oktatás, képzés, Munkaerőpiac

- Az informális és nem-formális tanulás megerősítése

- Képzési modell, tantervek, tartalmak fejlesztése

- Oktatási tartalmak fejlesztése

- Szakmai tájékozódás, a pályaorientáció, az élethosszig tartó tanulás

 

2006 óta tudományos partnerként vesz részt EU által támogatott projetekben, hozzáadott-érték megoldások, innovatív módszerek, vegyes szemináriumok kifejelsztésében nyújt tapasztalatot. Módszerei:  GOPP fókuszcsoportok, a figyelemfelkeltés /tárgyalások  részvételi megközelítésével, valamint a különböző eseményeken az érintettek bevonása személyesen is a tevékenységekbe. Mint képzést nyújtó intézmény tapasztalattal rendelkezik a "hagyományos osztálytermek", vegyes tanítás, tapasztalati képzés módszerében. Camporlecchio a felelős a végrehajtásáért valamennyi tevékenységében a kompetencia és készségfejlesztés területén, valamint rövid szemináriumok estében a tervezés, a végrehajtás területén - bevonva a Kis-, és Középvállalkozások tulajdonosait és a kulcsfontosságú személyzetet a 2inno.eu projektbe.

 

Bővebb információ a Camporlecchio-ról: www.ambergroup.org

Elérhetőségek:

Camporlecchio Educational Srl
Mr. Andrea Rossi

Via del Casalino, 18
24121 Bergamo, Olaszország

Email: andrea.rossi@ambergroup.org

 

 

P5 - Innovációs és Technológiai Intézet -
Korona plus d.o.o. (SI)

Az innovatív orientációjú Intézet küldetése, hogy a gazdasági és az oktatási szektor szorosan együttműködve növelni tudja és hozzájáruljon a fiatalok, a vállalkozások innovatív fejlődéséhez. Az Intézet olyan nemzetközi szakemberek hálózatával működik együtt, akik nemezeti és nemzetközi szinten foglalkoznak kutatás-fejlesztéssel.

A főbb munkaterületek

 

  • FIATALOK: a kreativitás, innováció, vállalkozói szellem fejlesztése az iskolákban - a gazdasággal együttműködve folyamatosan egyesítve a fiatalokat a tanárokkal.
  • GAZDASÁG: innnovációs folyamatok ösztönzése és támogatása a gazdaságban.

Az Innovációs és Technológiai Intézet a projekt megvalósítása során közvetítő szerepkört tölt be. Az intézet a tulajdonosa és a fejlesztője az alap iModel projekt fejlesztési eredményeinek, mely eredények a résztvevő országok TOI felhívása alatt ismertetik.

Korona plus feladata lesz az előző iModel projekt tartalmát közvetíteni és átültetni a 2inno.eu projektbe. 

 

Bővebb információ a The Institute for Innovation and Technology - Korona plus d.o.o.-ról:

http://www.inovativnost.net/aboutus.asp, http://www.innovation.si

 

Elérhetőségek:

The Institute for Innovation and Technology - Korona plus d.o.o.
Prof.Dr. Borut Likar, MBA

Staretova 11 (POB 3411)
1001 Ljubljana, Szlovénia

Email: korona@siol.net