Az első lépés

Innováció hazánkban

zsirosistvan

Az innováció európai szinten is kulcskérdés: A lisszaboni stratégia céljai szerint a vállalatokat bátorítani kell a rendszerszemléletű megközelítések, az innovációs folyamatokkal kapcsolatos új készségek és kompetenciák kifejlesztésére.

A 2inno projekt partnerországaiban a kis- és középvállalkozásoknak szükségük van egy innováció bevezetésével, megvalósításával kapcsolatos képzésre,hiszen az ebben a témában lévő kurzusok elsősorban a felsőoktatás szintjén vannak jelen. Miközben a multinacionális cégek munkáját speciális szakemberek (K+F szakértők, innovációs asszisztensek, stb.) támogatják, addig a kkv-k és a mikrovállalkozások számára többnyire kockázatot jelent a megfelelő innovációs stratégia megvalósítása. Széleskörű hatásának köszönhetően az innováció fontos témává vált, a témához kapcsolódó információk pedig könnyen elérhetők lettek.  

Akkor miért miért van az - különösen a kisvállalkozások esetében - hogy olyan nehéz az innovációt a gyakorlatba átültetniük? Azt feltételezzük, hogy veszélyes szakadék van az Önnek szükséges tudás és a konkrét megvalósítás, a "Do Innovation" között.   Pontosan ez a gondolat a kiindulópontja a 2inno.eu-nak: "DO innovation now!", azaz Vágj bele az innovációba, most!

 

Magyarországon az alábbi főbb szervezetek képviselik és támogatják a kis- és középvállalkozások érdekeit:

MISZ [http://www.innovacio.hu/] a Magyar Innovációs Szövetség, mint szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezet. Tevékenységének középpontjában - tagvállalatainak célkitűzéseivel egyezően - az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. A MISZ a szellemi termékek létrehozását, elterjesztését, illetve átadását, átvételét és gyakorlati hasznosítását - a köztestületként működő kereskedelmi és iparkamarákkal szoros együttműködésben - kívánja segíteni annak érdekében, hogy

  • növekedjék a vállalatok és velük a magyar gazdaság teljesítménye, jövedelemtermelő képessége,
  • az innováció segítségével felgyorsuljon a modernizáció és ennek eredményeképpen a gazdasági fejlődés.

A Magyar Innovációs Szövetség célja, hogy a kutatás, a műszaki fejlesztés és a tervezés során az állandó megújulásra való törekvés a magyar gazdaság növekedését elősegítse.

NIH [http://www.nih.gov.hu] A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) a 303/2010. (XII. 23.) kormányrendelet értelmében a Kormány kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős szerve. A Hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működik; elnökét és elnökhelyettesét a miniszter nevezi ki. A Kormány gazdaságpolitikájának egyik kiemelt célja a fejlesztési folyamatok motorjaként működő innováció és a kapcsolódó területek fejlesztése.

 

Az innovációt gyakran említik a teljes gazdaság növekedési vezetőjeként, valamint úgy, mint fontos kulcskérdés a vállalkozások számára versenyképességük fokozása érdekében. Miért olyan nehéz mégis egy vállalkozásnak sikeresen átültetnie az innovációt a gyakorlatba? A legfőbb ok, hogy mindig van kockázata annak, hogy megtaláljuk-e a megfelelő ötletet, sikerül-e termékekké és szolgáltatássá fejleszteni, mielőtt eredményesen bevezetnénk a piacra. Ha Ön egy kis- vagy középvállalkozást vezet, tudja, hogy vállalkozását folyamatosan meg kell újítania, de ehhez nincs mindig megfelelő erőforrása, szakértelme, vagy hajlandósága ahhoz, hogy vállalja ennek a kockázatát.

 

A 2inno.eu projekt a fenti problémák kezelésre kínál megoldást. A képzési anyag a kis- és középvállalatok (kkv-k)  tulajdonosainak/vezetőinek vagy vezetőségének készült,  lehetővé teszi a gyakorlati innováció bevezetésének és megvalósításának elsajátítását még a legkisebb vállalatok esetében is. A 2inno módszertanát a projekt során közösen fejlesztette ki a 6 európai partnerintézmény.
 

© 2inno National Report Ireland